Zsigmond Enikő eredeti szakmája szerint geológus, de még 1979-ben sodródott a turizmus közelébe, amikor a Ceaușescu-világban hoztak egy törvényt, miszerint propagálni kell a tömegturizmust, az amatőr turizmust. Enne hatására megalakult a Jöjjön velünk! mozgalom, Enikőből pedig – aki akkor fiatal kutató geológus volt – túravezető lett, hiszen amúgy is járta a hegyeket. Megismerte Erdély minden zegét-zugát, hegyormát és borvizét, várromját és freskóját, s 1990-ben ott volt azok között, akik megalapították a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesületet. Az évtizedek folytán pedig számos útikalauz, könyv szerzője lett, nemrégiben adták ki a Szent Anna-tó és Bálványosfürdő térségéről szóló, 23 évvel ezelőtt kiadott túrakalauz felújított, bővített változatát.
Kitaposott „hadi ösvények” helyett
Ha arról kérdezem, van-e kedvenc helye, bevallja, nem azok, amelyeket mindenki jár, nem a „kitaposott hadi ösvényeket” választja, hanem inkább valami csendes, félreeső helyet, ahol nem sokan járnak. „Például kedvenc helyem mondjuk a Cecele, ami biztos, nem mond semmit a legtöbb embernek. A Nyerges-tetőről elindulva kb. másfél óra a Csíki-havasok gerincén a teteje, ez egy jó nagy kopasz hegy, és a tetejéről szanaszét lehet nézni mindenfelé. Például belátsz a Kászoni-medencébe, le Kézdivásárhely felé, át Bálványos felé, szóval ez egy ilyen hely. És a Cecelén még mogyorós tyúkok is járnak. Vagy Bálványosfürdő környékének vannak olyan patakjai, vízmosásai, amelyek elég vadak, és még borzot is láttam ott, pedig az egy éjszakai állat” – mondja Zsigmond Enikő, majd bevallja, ha azonban eljön hozzánk egy turista külföldről, akkor ő is más dolgokat ajánl megnézésre. Megkérdezi, hogy a legismertebb helyeken járt-e, például a Szent Anna-tónál, Bálványosfürdőt ismeri-e, a Békási-szorosban volt-e, és ha nem, akkor ezek közül a hírességek közül bármelyiket tudja ajánlani, hogyha pedig ismeri ezeket, akkor azt javasolja majd, hogy menjen át a Nyergestetőn, és menjen át Kászonba, látogassa meg a Kászoni-medencét, amely nem csak nagyon szép vidék, de különleges néprajzi érdekességekkel is tele van. De szívesen küldi az idegent Katrosára is, ahol egy Bethlen Gábor-féle vadászházban most egy helyi csárda működik, amelynek a konyháját is bárkinek meri ajánlani.
Lehetőség van, csak élni nem mindig tudunk vele
Az évtizedek tapasztalatai azonban nem csak a szépet és jót, de azt is megláttatták vele sokszor, hogy hogyan nem érdemes turizmust csinálni. „Nálunk annyi turisztikai lehetőség van, hogy a csodájára járhat nyugodtan egész Európa. De ezeket a lehetőségeket nem tudjuk rendesen kihasználni. Túlságosan elkezdtünk menni a profit felé, miközben sokkal jobban kellene vigyázni és óvni a környezetünkben lévő turisztikai különlegességeket” – mondja az erdélyi tájak szerelmese.
{P2}
Hozzáteszi, a vigyázás és óvás azonban nem jelenti azt, hogy három sorompóval is megtűzdeljük a Szent Anna-tó környékét. Nem csak azért nem, mert a sorompó igazán tájidegen, vagyis kifejezetten csúnya a természetben, hanem azért sem, mert a túrázó szabadságát „veszi el”, azt az érzést, hogy szabadok lehetünk a természetben. A Szent Anna-tóról szóló úti kalauz szerzőjének sajnos nem ez az egyetlen negatív tapasztalata az ott zajló turizmusról, a sok pénzért semmit sem nyújtó parkolás vagy a buszoztatás minősége éppen úgy elkeseríti, mint az ott tevékenykedők hozzáértése.
A hódok hadjárata
„Azt sem szabadna megengedni, hogy a meggondolatlanul betelepített hódok tönkretegyék a patakjainkat. Mindent elfoglalnak, rengeteg fát kirágnak, patakok felduzzadnak, tavak lesznek belőlük, nyúlós, zöld hínár lesz a tetejükön, emiatt aztán érdekes objektumok tűnnek el, például gyógyító borvizek, amelyeket a hódvárak beépítenek” – vélekedik a pár éve „visszatelepített” hódokról Zsigmond Enikő, aki rámutat, nem csak a turizmus szempontjából nem hasznosak ezek az állatok, sok gazda terményében is kárt tesznek, de már egy olyan nyaralóról is tud, amelyre rádőlt egy fa, amelyet a hódok rágtak el.
A medvétől nem félti annyira a túrázókat a szakember, azt mondja, medvék régen is voltak, de ha elég hangosan járt az ember a hegyen, nem találkozott velük. Most talán több van belőlük, de nem leselkednek a kirándulókra most sem, igaz, etetni, fényképezkedni velük nem a legjobb ötlet.
Fejlesztések és szakértelem
Zsigmond Enikő szerint vigyázni kell a környezetünkre, nem teleszemetelni azt, és ha van rá lehetőségünk, akkor élni vele. A turizmus szempontjából jó néhány fejlesztés jól jönne szerinte Székelyföldön: Hargita megyében például a tusnádfürdői önkormányzatnak kellene minél előbb az összes borvízforrást rendbe tenni korszerűen, mert Enikő szerint szégyen, ahogy Tusnádfürdő kinéz ilyen szempontból. „Amit még a Ceaușescu-időben negyven évvel ezelőtt csináltak, az van most is.”
{P3}
A fejlesztések mellett pedig mindenhova hozzáértő emberek kellenének, akik el tudják becsületesen mondani, hogy mi a Mohos, mit látsz benne, mit találsz benne, vagy hogy a Szent Anna-tó hogyan keletkezett. Mert egy szakszerű idegenvezetés, egy jó sztorikkal teletűzdelt ismertető még azt is feledtetni tudja, ha az adott táj épp nem a legkorszerűbb turisztikai látványosság.
A cikk először a Heti Hírmondó hetilap 2023. április 7–13-ai számában jelent meg.
