Közgazdászok a fémiparról: az arany vagy az acél a jövő befektetése?

Az Romániai Magyar Közgazdász Társaság udvarhelyi szervezete nemrég egy igencsak erős témával hívta meg tagjait és szimpatizánsait. A megbeszélésen a fémipart vesézték ki a meghívottak, akik Románia legnagyobb fémkereskedő vállalkozásainak a vezetői.

Godra Zsolt, a Color Metal Kft ügyvezetője, Albert István, a Melinda Impex Steel Kft. ügyvezetője, valamint Vass Zoltán, a Baurom Constuct Kft. vezérigazgatója a fémkereskedés fény- és árnyoldalait mutatta be a jelenlévőknek.

A három vállalkozás igazán mérvadó, hiszen együttes forgalmuk megközelíti az egymilliárd lejt, nyereségük pedig a 150 milliót.

A február 9-ei beszélgetést Albert Sándor, az helyi RMKT elnökségi tagja vezette fel egy szakmai előadással, amelyben a fémek előfordulási gyakoriságától a londoni fémtőzsdéig nagyon sok érdekes információt osztott meg a jelenlévőkkel. Már a legelején eldőlt, hogy az arany a legjobb befektetés, mert tartalékeszközként és menekülő befektetésként egyaránt most is történelmi csúcsokat dönt az árfolyama.

Godra Zsolt a színesfémek világáról tartott egy igazán színes bemutatót. Kiderült, hogy miközben Ausztrália rendelkezik a legnagyobb bauxit tartalékokkal, mégis Kína a legnagyobb alumíniumtermelő ország. Sajnos az energiakrízis rendesen tönkretette az európai alumíniumipart, amely az elmúlt évben több mint 10%-ot csökkent. Pedig az alumíniumnak nagy jövője van, hiszen a zöldenergiával kapcsolatos technológiák mind a vasnál jóval könnyebb alumíniumra alapoznak.

Vass Zoltán egy acélkereskedői alapelvvel indított, miszerint ebben az iparágban tíz év számít egy évnek. Ezen a területen türelmesnek kell lenni, és hosszú távon nézni a nyereséget, hiszen nagyon változékony az acél árfolyama, így amit egyik évben nyerünk, azt a másikban könnyen el is veszíthetjük. Így is legtöbb 4%-os nyereségrátával lehet működni.

Albert István arról mesélt, hogy sajnos Európa elkényelmesedett az acélgyártás területén, az itt használt technológiák elavultak. Ezzel szemben Kínában vagy akár Algériában is már hidrogénfelhasználású acélgyárak vannak. Az acéltermelésben is Kínáé a dobogó első foka, Kína adja a világ acéltermelésének több mint felét.

Ami a jövőt illeti, megtudtuk, hogy a kereslet növekedése miatt az acél árának emelkedésére lehet számítani. Mindezt tetézi az is, hogy a törökországi acéltermelés 30%-a épp a földrengés sújtotta zónában helyezkedik el, így átmenetileg a kínálat is vissza fog esni.

A közel hatvan – többnyire építő- és fémiparban tevékenykedő – jelenlévő folyamatosan kérdésekkel bombázta a meghívottakat. Mindazt, amit nem sikerült a rendezvényre szánt kétórás keretben kibeszélni, az azt követő borozáson pótolták a jelenlévők.

Hirdessen INGYEN a Heti Hírmondó hetilapban!  

Ingyenes hirdetésfeladás