– Egy régi tanítványa azt kérte, hogy kérdezzek rá a bajuszára, amit szemmel láthatóan büszkén visel. Mit képvisel vele? Hozzáad az imidzséhez?
– Dédapámnak is ilyen bajusza volt egyrészt. Másrészt meg kiskorom óta sokat olvasok, és az egyik örök hősöm II. Rákóczi Ferenc. Ötévesen megkérdeztem édesapámat, hogy ha nagy leszek, lehet-e olyan bajuszom, mint Rákóczi Ferencnek. Amikor lett, akkor már nem kellett az engedélye hozzá (elneveti magát). A lényeg, hogy 19 éves korom óta bajuszt viselek, és csak egyszer váltam meg tőle. A kislányom sírva fakadt, amikor meglátott bajusz nélkül, mert nem ismert rám, úgyhogy soha többé nem vágom le!
– Tusványoson vagyunk, ahol ön is nagyon gyakran látható. Mit jelent önnek a rendezvény?
– Babits Mihály azt mondta a két világháború között, hogy magyarnak lenni szellemi jelenség és lelki örökség. És valóban szellemi jelenség Tusványos! Rengeteg gondolat megjelenik, mi magunk is a konzervatív oldalon belül vitatkozunk különböző meglátásokon, de mások is meg vannak hívva – aztán vagy eljönnek, vagy nem –, olyanok is, akik másképp látják a világot. Szinte kézzel fogható a lelki örökség is.
Itt azért majd’ mindenki azt gondolja, hogy magyarnak lenni nem csak egy nemzedék vagy a magam individuális sorsa, hanem benne vagyunk generációk hosszú sorában.
Magyarként tartozunk össze térben és időben. Ez lelki örökség. Ez egy érzés. Akkor látja az ember leginkább ezt, amikor szembemegy valakivel, akivel már régen találkozott, és a nyakába borul, megölelgeti, megisznak egy pohár sört vagy egy fröccsöt… Ezek lelki dolgok! Nemcsak azt jelenti, hogy fennkölten gondolkodunk Istenről, hanem, ahogy Jézus mondta: ahol ketten ott vagytok, ott vagyok én is! És testi jelenség is Tusványos: mert a testnek szüksége van alvásra, és itt nem jut rá idő, így próbára tesszük a testünket is…
– Említette a találkozásokat: önt sokkal inkább az emberek között lehet megtalálni itt, Tusnádfürdőn, nem a VIP-sátorban. Meg is állítják önt, és beszélgetésbe elegyednek. Milyen témákkal találják meg?
– Sokat tanítottam Torockón, a kolozsvári közgazdász hallgatók táborában – azt hiszem, 24 évvel ezelőtt kezdtük el… Sokan ismernek, sok sikeres tanítványom van, akikkel időről időre találkozunk, és elmondják, hogy hol tartanak az életben. Aztán vannak olyanok, akik már úgy állítanak meg, mint minisztert, mert valami gondjuk-bajuk, esetleg valami ötletük van. Nekem meg az ugye,
benne van a munkaköri leírásomban, hogy keressem az új ötleteket, legyek elérhető, nyitott az új gondolatokra.
Ráadásul én felelek a felsőoktatásért, szakképzésért, és itt a fiatal korosztály felülreprezentált, hál’ Istennek! Igazából az a feladatom, hogy ugyanúgy, akárcsak otthon is, halljam, érezzem hogyan rezonál ez a fiatal közeg. Ezt nem tudom másképpen mondani… Tehát nem pusztán az a lényeg, amiről beszélünk, hanem hogy milyen tónusa van a testünknek, lelkünknek. Aztán vannak idősebb emberek, akik megállítanak, és korábbi élményüket osztják meg velem. Bele van írva a lelkünkbe – és azokéba, akik itt vannak, különösen –, hogy meg akarjuk osztani, ami bennük van. Az egyik legjobb dolog az ember életében, ha meghallgatja valaki. Én meg jó hallgató vagyok.
– Köztudott, hogy jó barátság fűzi Böjte Csaba ferences szerzeteshez. Mit jelent önnek ez a barátság?
– Részben munkakapcsolat fűz Csaba testvérhez, a Szent Ferenc Alapítvány munkáját segítettem, másrészt egy nagyon sokrétű barátság is. Ha Csaba testvér nem szerzetes lenne, akkor biztos, hogy vezérigazgató lenne valahol! Olyan csodálatos szervezetet épített ki, és annyi gyereket segített hozzá, hogy normális élete legyen, ami párját ritkítja. Egy vállalatnál is így van: nem csak pénzért dolgoznak az emberek. Azért is, hogy úgy érezzék, van értelme az életüknek, hozzájárulnak valamihez – még akkor is, hogyha csak egyetlen csavarral, de hozzájárulnak. Az általa befogadott gyerekek között sokan egyetemre kerülnek, de igazából nem is az a lényeg, hanem hogy tartalmas, kerek életet éljenek. És ezt Böjte Csaba nagyon jól csinálja! Én, ha nem vállalatvezető vagy üzleti vezető vagy miniszter lettem volna, akkor lehet, hogy szerzetes lennék…
– De legalább a munkatársa lett volna?
– Igen, munkatársnak szoktuk nevezni egymást. Egyébként azt hiszem, két év különbség van köztünk, és őt én lelki atyámnak is tekintem. Sokszor, amikor mindenféle fordulatok voltak az életemben, nagy segítség volt az, hogy egy olyan emberrel oszthattam meg a gondjaimat és az örömeimet, aki – ahogy ő szokta mondani: minden dolgát megimádkozza Istennel. Én pici ember vagyok, nagyon ritkán tudok magamért imádkozni – a Jóistennek van elég dolga olyanokkal, akiknek igazán nehéz a sorsuk és rászorulnak a világban – nem akarom az ő idejét használni… Ugyanakkor barátság is fűz Csaba testvérhez. És az a mocsok, amit elkezdtek ellene, ez elképesztő. Korábban is próbálkozgattak. A világban, ami tiszta, ami a romlás alternatívája lehetne, azt mindenáron le akarják rántani a mocsokba. És ezt nagyon aljas módszerekkel csinálják: a Szent Ferenc Alapítvány teljesen átlátható, tiszta küldetéssel és teljesítménnyel működik. Nincs olyan szervezet, amit egy bűnöző, vagy olyanok, akik saját terveikre ki akarják használni, ne tudna megtéveszteni. Én annyiféle szervezetet vezettem már: civil és üzleti szervezeteket, de sajnos, minden elővigyázatosság ellenére akad ilyen.
{P2}
– Medve, borvíz, hegyek, hagyomány: számos stratégiázás Székelyföld felemelkedésének egyik lehetőségét a turizmus fejlesztésében látja. Köztudott, hogy bár sokat javult az utóbbi időben, az infrastruktúra terén még mindig vannak hiányosságok, gondok vannak a szervezéssel. Mégis, az idegenforgalom a járható út? Vagy más irányba kellene tapogatóznunk, ahhoz, hogy a fejlődési lemaradásokat behozzuk Székelyföldön?
– Én például nem lettem mondjuk lovas-zsoké, mert oda kicsi emberek kellenek. Székelyföld különböző részein is meg kell nézni, hogy milyenek az adottságok. A turizmus ilyen, hiszen csodálatos vidékek vannak, akadnak még érintetlen helyek, medvék…
Meg kell találni azt a sajátosságot, aminek az üzleti használata révén a vidék el tudja tartani magát.
A másik pedig az az emberi tőke, ami itt van. Igazából a székelyeknek szerintem végig kellene gondolniuk, hogy ha annyi székely szerte a világban megélhetést szerez magának a szorgalmával, a tehetségével, a tudásával, szellemi vagy fizikai szaktudásával, miért nem tudja megszervezni magát itthon is? Ne menjen Svájcba vagy Németországba dolgozni, hanem hozza ide a németeket! A turizmus kézenfekvő. Mióta a világ a világ, a pityóka egy csereeszköz volt. El lehet gondolkodni, hogy miként lehet a mezőgazdaságban lépni valamit, vagy hogyan lehet Székelyföldet nem iparosítani, hanem az iparosítás utáni korszakra fölkészíteni? A világban nő a középosztály: csak Kínában 500 millióan tartoznak oda. Ők mind utaznak valahová. A székelyek összefoghatnának, és azt mondanák: itt van Székelyföld, egy lehetséges desztináció!
Névjegy
Csák János a magyar kormány kultúráért és innovációért felelős minisztere. Magyarország korábbi nagykövete az Egyesült Királyságban. Címzetes egyetemi tanár, műfordító. Pályafutása során több cég vezérigazgatójaként, illetve igazgatósági tagjaként tevékenykedett, többek között a Matáv, a MOL-csoport, a T-Mobile Magyarország, a Budapest Bank pénzügyi igazgatója, elnöke, független elnökségi tagja volt. Gazdasági és társadalmi tevékenységének elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. Négy gyermek édesapja, hét unokája van.
A cikk először a Heti Hírmondó hetilap 2023. július 28. – augusztus 3-ai számában jelent meg.
