Tényleg újdonság egy-egy ilyen pusztító vihar, vagy régen is volt, csak szélesebb körben nem tudtunk róluk? S a legfontosabb kérdés: egyre több és több természeti katasztrófára számíthatunk? És mennyire normális mindez? Ezt, a napokbéli, jelentős károkat okozó székelyföldi viharok által ismételten alátámasztott témát jártuk körbe még a legutóbbi viharok előtt, a Heti Hírmondó augusztus 25–31-ei kiadásában.
Ne feledjék, a cikk teljes terjedelmében és a maga aktualitásában a nyomtatott hetilapban volt olvasható, ráadásul az igazi újságolvasás élményébe csomagolva!
A Heti Hírmondó Székelyföld-szerte több mint ötszáz üzletben vásárolható meg, vagy megrendelhető honlapunkon is, ebben az esetben péntekenként házhoz visszük az újságot.
A szeptember 1-jén megjelenő friss lapszámunkban többek között arról írunk, hogyan veszíthetett el Székelyföld mindannyiunk közönye és nemtörődömsége közepette egy vasútvonalat. Heti Hírmondó – Székelyföld hetilapja.
Bartók Blanka klímakutató, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem egyetemi adjunktusa azt mondja, a mi térségünkre a mérsékelt szárazföldi éghajlat a jellemző, így nem szokványosak a nagy szélsőségek egyik évszakban sem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem fordulhatnak elő nagyon hideg vagy nagyon meleg időszakok, azt viszont igen, hogy ezek ritka eseményeknek számítanak.
„Erdélyben az augusztus első felében tapasztalt hűvös időszakok, amikor a napi átlaghőmérséklet 15 Celsius-fok körül vagy alatta alakult, az elmúlt hatvan évben az esetek mintegy 10 százalékában fordultak elő. 1962 júniusa volt a leghidegebb, pár napig 7 Celsius-fok alá esett a napi átlaghőmérséklet, azóta sem mértünk ilyen alacsony hőmérsékletet nyáron” – mutat rá a szakember. Rögtön utána hozzáteszi, hogy ugyanígy a meleg időszakokkal is hasonló a helyzet: a tavalyi év aszályos júliusában mért 25 Celsius-fokos vagy még melegebb napok az elmúlt hatvan év mintegy 2 százalékában fordultak elő.
Több és erősebb
Évek óta beszélünk arról, hogy egyre gyakoribbak az extrém időjárási jelenségek, az elmúlt években a közvetlen környezetünkben is egyre gyakrabban találkozunk korábban ritka vagy ismeretlen jelenségekkel. Bartók Blanka klímakutató szerint azonban a szélsőséges időjárási események nem ismeretlen jelenségek, mindig is voltak, viszont – és itt van a változás – a mérési adatok azt mutatják, hogy a nem csak a gyakrabban fordulnak elő extrém jelenségek, de a gyakoriság mellett ezek erőssége is egyre növekedik.
„Amíg a ’80-as években egy kánikula 5-6 napig tartott, az elmúlt években ez átlagosan 12-13 nap. Pár évtizede évente átlagosan 15 nap esett napi 10 mm-nél nagyobb csapadék, napjainkban ez már 17-18 nap. Ugyanakkor pár nappal nőtt a 20 mm-t meghaladó és a szélsőségesen nagy, 30 mm-t meghaladó csapadékos napok száma is”
– magyarázza a szakember. Tehát minden szélsőség gyakoribb lett.
A klímakutató szakember hangsúlyozza, az extrémnek számító jelenségek nem számítanak újdonságnak, régen is elő-elő fordultak. Nagyon ritka olyan légköri folyamatról tudunk, ami tényleg újszerűnek számít, vagyis, értelemszerűen kizárólag az emberi tevékenység révén alakult ki – ilyen például az ózonpajzs elvékonyodása, amit az ember által kibocsátott halogénezett szénhidrogének okoztak. „Vannak feljegyzések tornádókról az elmúlt évszázadokból is. Hogy mégis az az érzésünk néha, hogy olyan időjárási helyzetek alakulnak ki, amit eddig nem tapasztaltunk, az egyrészt azért van, mert a hatvanas évek előtti időszakról valóban kevés információ, adat áll rendelkezésünkre, másrészt azért tűnnek újszerűnek, mert a szélsőséges időjárási helyzetek intenzitása is növekedik.”
Az okokat kifejtve Bartók Blanka azt mondja, a szélsőséges időjárási helyzetek kialakulása része a légköri rendszer működésének,
aggódnunk mégis azért kell, mert az éghajlati előrejelzések egyértelműen azt mutatják, hogy az elkövetkező évtizedekben a szélsőséges időjárási helyzetek még gyakoribbak és még intenzívebbek lesznek, így valószínűleg egyre több úgynevezett természeti katasztrófát fogunk átélni.
A több szélsőséges jelenség már a klímaváltozás maga
Hozzáteszi, természetesen mindennek van köze a klímaváltozáshoz. Az, hogy eltolódnak, módosulnak a légköri folyamatok, az arra utal, hogy megváltozott az egész légköri rendszer energiaháztartása. Ez vezet tulajdonképpen a globális klímaváltozáshoz, aminek egyik megnyilvánulása éppen a szélsőségek gyakoriságának növekedése. Ez megfigyelhető térségünkben is: több évtizedes éghajlati adatsorok támasztják alá, hogy a térségben egy egyértelmű melegedési tendencia a jellemző, emellett változásokat tapasztalunk a vízháztartásban is.
„Az átlaghőmérséklet szignifikáns emelkedő tendenciát mutat a tavaszi és nyári évszakban, amely a növényzet számára egy kritikus időszak. Ez ugyanakkor az évszakok eltolódását is eredményezi, hamarabb kezdődik a tavasz, kinyúlik a nyár.
A melegedés télen is jelen van, bár nem olyan nagy mértékű, tehát egyelőre nem tűnik el a fehér karácsony, de egyértelműen ritkább lesz. A hőmérsékleti szélsőségek esetében növekedik a nyári napok száma, vagyis amikor a csúcshőmérséklet 25 fok felett van, illetve a meleg évszakban tapasztalt hőhullámok intenzitása is nő. A csapadék esetében a változások nagyon lokális jellegűek, általánosan az őszi hónapokban találunk szignifikáns csapadékbeli növekedést, ugyanakkor szignifikáns változásokat tapasztalunk a csapadék intenzitásában. Annak ellenére, hogy az összcsapadék-mennyiség alakulásában nem tapasztaltunk jelentős változásokat, a hőmérséklet egyértelmű növekedésével párhuzamosan ez mégis szignifikáns növekedést eredményez a tavaszi és nyári időszakban az evapotranszpiráció intenzitásában, ami gyakori szárazsághoz vezet.”
Ha az éghajlat mindig is módosult, mi a baj a klímaváltozással most? – tevődhet fel a kérdés. A földi klíma mindig is változott – mondja a BBTE adjunktusa – azt viszont ne felejtsük el, hogy
a mai civilizáció egy aránylag stabil klímában jött létre, és ahhoz alkalmazkodott. Szinte minden tevékenységünket befolyásolja a légkör állapota, ezt talán addig nem is tudatosítjuk, amíg minden a megszokott mederben zajlik. Akkor figyelünk fel a légköri folyamatokra, ha azok eltérnek a szokásostól, és legtöbb esetben gondot okoznak.
„Napjainkban sajnos azért beszélünk egyre többet az éghajlatról, mert már a térségünkben is egyre több gondot okoz. Amit tehetünk, hogy alkalmazkodunk az új helyzethez. A változó éghajlatban a folyamatok nem fordíthatóak vissza, nem állíthatóak meg, csak mérsékelhetőek. A fő gond a mai éghajlatváltozással az, hogy nagyon felgyorsult, és a társadalomnak nagyon nehéz időben alkalmazkodnia.”
Klímaváltozás Csíkban is?
Hogy Székelyföldön mennyire tapasztalható, hogy változik az időjárás, és szélsőségesebbek a jelenségek, arról Nagy István Csíkszeredában dolgozó meteorológust kérdeztük, aki egy saját kis meteorológiai állomást is működtet Szentegyházán. Rámutat: a mostani csíkszeredai meteorológiai állomáson 1970 óta rögzítik az adatokat, amikből egyértelműen kitűnik, hogy az utóbbi évek átlaghőmérsékletei a 2000-es évek előtti időszakhoz képest magasabbak.
„Hogy mennyire vált szélsőségessé az időjárás, erre nehéz választ adni. Én azt mondanám, hogy talán igen, szélsőségesebb, és azt is elmondom, hogy miért csak talán. Azért, mert sok minden változott a megfigyelési módszerben az utóbbi időben, más metodológia szerint, érzékenyebb műszerekkel dolgozunk, és mi magunk, meteorológusok is érzékenyebbek vagyunk a téma iránt” – magyarázza Nagy István.
Hozzáteszi: szakmailag alátámasztható, hogy a szélsőségesebb eseményekre az esély egyre nagyobb.
Két dolog magyarázza ezt. Az egyik a hőmérséklet emelkedése, a felhalmozódott energia pedig intenzívebb légköri jelenségekhez vezet. „A légköri mechanikának a fűtőeleme, a hajtóeleme az a hő. Vannak a nagy melegek, a dögmeleg, ahogy szép magyarul mondjuk, és erre rájönnek a nyári időszakban elég intenzíven és gyorsan mozgó hidegfrontok. S ebből lesznek az intenzív jelenségek.”
Nagy István megjegyzi, kölyökkorában, a 90-es években, a 2000-es évek elején még úgy volt, hogy amit a Duna tévében mondtak, az nagyjából másnap délutánra ért el hozzánk, volt egy jó 24 órás idő, ameddig valami elért ide. „Most már azt figyelem meg, például konkrétan most a nyáron történt, hogy bementem a melóba, reggel 8-kor láttam egy bizonyos zivatarrendszer Szlovénia területén, s a nap még nem volt lemenve, s az már itt volt nálunk.
Tehát fel vannak gyorsulva a légköri áramlási rendszerek. Ennek a felgyorsulásnak is az egyik fő oka a hőmennyiség.
Minél több hőt adunk a légköri gépezetnek, annál intenzívebb, annál nagyobb intenzitással működik, annál gyorsabban történnek az események, és akkor itt a probléma, a szélsőséges időjárás, mert minél gyorsabban zajlik le egy ilyen folyamat, annál intenzívebb” – magyarázza a szakember.
Nagy István elárulja: jó ideig tabu téma volt a szakmában a tornádók jelenléte, pedig a szakirodalomban le van írva, hogy például
1912-ben is volt Erdélyben egy olyan tornádó, amely Dés környékéről indult, és egészen Bálványos vonaláig átment, gyakorlatilag egész Erdélyen átvonult.
„Ez egy olyan forgószél volt, amelyik a mai amerikai tornádókat is megszégyeníti, és itt volt nálunk, Erdélyben, 1912-ben.
A tornádónak, hogy kialakuljon kellenek bizonyos kondíciók, de nem igaz az, hogy hegyvidéken nem képződhet. Az idei nyáron is többször fordultak elő forgó zivatarok, ezek az úgynevezett szupercellák, ugye. A kondíciók adottak voltak, mert az ilyen nagyon heves viharokhoz csak a nagy meleg és egy heves hidegfront nem elég, kell szélnyírás, kell egy elég magas páratartalom. S ezek idén nyáron mind adottak voltak. A jövőről éppen ezért azt mondhatjuk, hogy potenciálisan szélsőségesebb lesz” – összegez a szentegyházi szakember.
