Stílszerűen tömegközlekedéssel, azaz vonattal érkezek Bukarestbe Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter utolsó munkanapjára. Hajnali 2 óra körüli indulással reggel fél 7-re érkezhetek a román fővárosba, ami versenyképes az autózással, lehetővé tesz – igaz, fekvőhelyes kocsiban – néhány óra szundítást, így, ha nem is teljesen frissen, de azért jó reggeliben és üzemképesen állhat neki a hosszú napnak az emberfia (vagy lánya). Mondjuk, azért néhány hátrány is mutatkozik: a vonat Csíkszeredában bő negyedórát késik, igaz, ezt a végállomásig ledolgozza. Ugyanakkor szerencsés, hogy éppen nem döglik ki alólunk a mozdony, ez ugyanis elég gyakori jelenség mostanában a román vasutaknál, sokszor egyszerűen kiég a vonóerő. Meg aztán hajnalban becseppenni egy – amúgy szimpatikus –, mélyen alvó máramarosi család közepébe sem a szociális kapcsolatépítés manapság preferált ideálja.
A 123-as busz
Egy pályaudvari merengő kávézás után továbbra is tömegközlekedéssel, méghozzá a 123-as busszal indulok a Dâmbovița mentén a kormányzati negyed felé. A bukaresti buszok modernek, tiszták és sűrűn járnak, de a tömegközlekedés közúti infrastruktúrája még jócskán hagy kívánnivalót maga után, a megállók például nagyjából olyanok, mint harminc évvel ezelőtt, a helyszíni utastájékoztatás minimális. Igaz, telefonos applikációval már ez is kiváltható. A buszra felszállva érintésmentes technológiával egyszerűen kiegyenlíthetjük a menetdíjat, bár el nem tudom képzelni, hogy aki kártyával, és nem telefonnal fizet, hogyan tudja ezt igazolni, ha jön az ellenőr.
Idejekorán a minisztériumnál vagyok, mert szokásától eltérően a tárcavezető utolsó napján nem fél 8-ra megy be, hanem csak fél 9-re. A hátsó bejárat körül őgyelgek az ebben az órában még kellemes időben. A környék itt nem annyira kellemes: autó autó hátán, szemétlerakó, de szemét is sok helyen. Az utcaközben talán kis parkocskáknak elképzelt, fás zöldövezetfélékben üdítő lenne várakozni, ha nem lennének teljesen elvadulva. A fák között szanaszét szórt papírzsebkendők pedig arról árulkodnak, hogy ez inkább vécé, mint pihenő.
Rövid telefonos egyeztetést követően előrekerülök a főbejárathoz. Útközben azon apácazárda templomát is megnézhetem, amelyet a kormányzati negyed építésekor 250 méterrel arrébb költöztettek, mintegy elbújtatva az új épületek közé. Csak a templom maradt meg, a melléképületek nem költöztek. A zárda egy hónappal élte túl az újranyitást. Manapság egy furcsa vitrinbe borítva látható a homlokzata, inkább mementója a sínes költöztetésnek, mint az egyházi életnek.
Indul a nap
A minisztérium impozáns főbejárata melletti elektronikus tablón a Filaret meteorológiai állomás adatai olvashatók, amely még csak 21 Celsius-fokot mér szinte teljes szélcsend mellett – de a nap folyamán lesz ez 30 fok felett is. A miniszteri kabinetben várakozok tovább, megcsodálva a különböző, a természetből inspirálódott installációkat. Nem sokkal fél 9 után megérkezik utolsó munkanapjára Tánczos Barna miniszter.
A munkaprogram most az átlaghoz képest laza. Fél 10-re van beütemezve a búcsúzó sajtótájékoztató, ahol megvonhatja munkája mérlegét. Előtte az Erdély TV és a magyar közmédia számára ad majd egy magyar nyelvű interjút. Szűk félórája van felkészülni, ezért a találkozókra használt asztal főjére ülve – mint később mondja, nem is szokta a különálló, óriási irodaasztalt használni – beletemetkezik az előkészített sajtóanyagba. A szöveg a két kommunikációs munkatárstól, Bodoczi Annamáriától és Demeter Katalintól érkezik, átöleli a sokféle tevékenységi területet, kiemelve a legfontosabb megvalósításokat. Tánczos aláhúz, kihúz, hozzáír – kézzel. Síri csendben dolgozik, csak a légkondi zümmögése hallatszik, néha egy-egy sziréna hangja. Ilyenkor senki nem kopog be, csak ha feltétlenül muszáj. Kevéssel 9 után gyors léptekkel elindul a lépcsőn.
Nagyok a távolságok ebben az épületben is, így a közlekedéssel úgy lehet időt spórolni, ha nagyon gyorsan, szinte futásban haladunk. Az előcsarnokban a magyar interjú egy szűk tíz perc, ha van, utána negyedóra üresjárat. Ezt arra használja a miniszter, hogy leül odafent a már említett asztal mellé a minisztérium államtitkárainak meg egyéb vezető tisztségviselőinek egy részével. Kissé feszeng a társaság, nem igazán tudják elengedni magukat. Búcsúzik a főnök, hamarosan betoppan az ajtón az új, nem egy kellemes pillanat. Az ajtó felett jégkorongos mezek bekeretezve: a Háromszéki Ágyúsok, a Gyergyói HK, a Sapientia U23 egy-egy meze, kissé elkülönülve pedig a Csíkszeredai Sportklubé. Ezekről beszél az államtitkároknak korábban a jégkorongszövetség elnöki tisztét is betöltő Tánczos.
Elköszönő sajtótájékoztató
Fél 10-kor ismét rohanás le a lépcsőn, a miniszter után az egész slepp: tisztségviselők, munkatársak. A kabinet előterében azonban még a kezébe nyomnak aláírásra egy dokumentumot, amelyet néhány másodperces tanulmányozás után el is lát szignójával. A kör alakú konferenciaterem igen modern, itt viszont nincs légkondi, kissé fülledt is a hangulat. A pulpituson Mihai Drăgan kommunikációs igazgató vezeti be Tánczos előadását: az előkészített anyag alapján mintegy órán át szabadon beszél az elköszönő miniszter. A teremben a sajtó a kisebbséget képviseli, a minisztériumi személyzet, a munkatársak, az alárendelt intézmények vezetői vannak többen.
Eljöttek olyanok is, akik már nincsenek a tárcánál vagy valamelyik ügynökségénél, de korábban együtt dolgoztak itt Tánczossal. Bár késéssel érkezik, mégis nagyra értékelt és gesztusértékű Octavian Berceanu, a Környezetvédelmi Őrség korábbi vezetőjének jelenléte. A civil aktivista hátterű Berceanuval meglehetősen viharos volt Tánczos és a minisztérium múltja, ezért is számít sokat ittléte. Tánczos – és persze a stábja – ügyel arra, hogy név szerint köszönetet mondjon mindenkinek, akivel a két és fél év alatt a tárcánál összehozta a sors.
Kellemetlen téma
A tevékenységi beszámoló alatt az újságírók többnyire a telefonjukkal bajlódnak, majd a végén feltesznek néhány kérdést. A román Euronews munkatársa gondoskodik arról, hogy legyen azért egy kellemetlen téma is a felhozatalban, amikor arra kérdez rá, hogy az uniós petíciós bizottság egyes tagjainak bevallása szerint más volt tapasztalat a Fogarasi-havasokbeli, a Natura2000-es területen zajló fakitermeléseket ellenőrző látogatáson, mint amivel a minisztériumban ellátták őket. Tánczos szerint ez a vélemény inkább politikai indíttatású, de azért elismeri, lehetne jobb is a helyzet.
Búcsúzkodás, fotózkodás, szelfizés követi a hivatalos mozzanatokat, majd az irodába visszaérve a székre görnyedve belenéz az üzeneteibe a miniszter. Százkilenc üzenetet kaptam, amíg tartott a sajtótájékoztató, jegyzi meg.
Porzsolt Levente érkezik, a minisztérium főfelügyelője, aki alig néhány hónappal korábban vette át az Országos Erdőőrség vezetését. Látszik rajta, hogy valamit szeretne, de nem tud érdemben szót váltani a miniszterrel, aki telefonjába, majd két nagy halom hivatalos dokumentumba temetkezik. Mintegy húsz percen keresztül aláír. Amikor viszont Teodor Dulceață helyettes főtitkár érkezik, vele aláírás közben is szóbaáll Tánczos. Dulceață leül az asztalhoz, bizalmasnak tűnő beszélgetésbe kezdenek. Annak, aki nem tudja a kontextust, semmit sem mond az elhangzottak nagy része, de abból érezni, hogy kényes témákat érintenek, hogy a főtitkár-helyettes a hangját is lehalkítja. A várható jövőről is ejt néhány szót Tánczos, elmondja például, szerinte melyik előkészített projekt elindítása, működtetése ütközhet akadályokba távozásával. Aggódik például a betétdíjas rendszer visszaállításának programja miatt is, amelyik decembertől kellene rajtoljon. Betoppan Mihaela Frăsineanu, egy másik helyettes főtitkár is. „Sepsiszentgyörgyöt aláírta?” – kérdez rá Tánczosra, aki bólint.
Villanysuhanás a palotába
Déli 12-re van kitűzve a parlamentben az új kormány bizalmi szavazásának vitája, fél 12-kor elindulunk oda. A minisztérium főbejárata előtt álldogálunk néhány pillanatot, amíg nesztelenül előáll a tárcavezető által használt, sofőrös elektromos Volkswagen. Rövidesen a szemközti parlament felé suhanunk a lehűtött utasterű autóban. A szenátus felől lépünk be a világ második legnagyobb alapterületű, de legnehezebb épületébe, megkapom egy-kettőre a belépőkártyámat, megröntgenezik a hátizsákom és a zsebeim tartalmát, s mehetünk tovább. Ha a minisztériumban nagyok voltak a távolságok, akkor persze a parlamentre ez hatványozottan igaz. Újabb rohanás után a szenátus egyik háznagyának, László Attilának az irodájába érkezünk. A háznagy ma hiányzik, irodája üres. Hamarosan megtudom azonban, miért ide jöttünk. „Kilencszázöt nappal ezelőtt én voltam a háznagy, és itt, ebben az irodában készültem a miniszteri meghallgatásomra” – magyarázza Tánczos. Így tehát bekeretezi miniszteri mandátumát a csíki politikus: ebből az irodából indult, itt tesz pontot a végére. A két és fél évvel ezelőtti kezdetekre emlékszik vissza:
„Egyből a mély vízbe kerültünk, úgy csaptunk bele, hogy másnaptól dolgozni kellett. Jó mulatság, férfimunka volt” – mondja.
„Jólesik a pozitív visszajelzés, most minden álszerénységet félretéve jó munkát végeztünk Csekével (Cseke Attila leköszönt fejlesztési miniszterrel – szerk. megj.). Jó az imidzsünk, jók a visszajelzések. Hülyeségekkel nem foglalkoztunk, semmi trógerségben nem voltunk benne. Minden közbeszerzést, minden szerződést odaadtam a főtitkárnak, nem foglalkoztam pénzzel, kizárólag közpolitikával. Az adminisztrációját a minisztériumnak kizárólag igazgatói szinten ellenőriztem, az alatt nem foglalkoztam vele. Nem hoztam pile-relații (kapcsolatrendszeren keresztüli – szerk. megj.) embereket. Most a PNRR programhoz (Országos Helyreállítási Terv – szerk. megj.) hoztam négy-öt embert, mert megpróbáltunk tisztességesen, versenyvizsgával alkalmazni, de csapnivaló volt a tapasztalat, olyanok jönnek, hogy írni, olvasni nem tudnak” – vázolja már egyáltalán nem diplomatikus stílusban.
A „meghekkelt” törvények
Új, jó embereket nagyon nehéz találni, egyetlen megoldás, ha kipróbált embereket ellopsz máshonnan, ahhoz pedig jól kell tudni „tájékozódni”, vallja be. Sokáig hátrányban voltak a környezetvédelemnél, mert gyengébbek voltak a fizetések, mint más minisztériumban. „Mert szétverte az állam a közbérezési törvényt. Ez a jogszabály most egy vicc. Mert miután elfogadták, és belőtték egyformára mindenkinek, mindenki azzal kezdett foglalkozni, hogyan tudja megbuherálni az ő cikkelyét. A Környezetvédelmi Őrségnél olyan fizetések voltak, hogy mindenki hagyott ott. 2021-ben én is meg kellett hekkeljem a törvényt, s most nekik van a legjobb bérezésük a rendszerben. Az erdőőrségnél már azelőtt megoldották, a PNRR-nél is megoldottam, most ott is nagyon jó fizetések vannak. Egy vezérigazgató a PNRR-nél 12-13 ezer lejt keres. Ezért már lehet elvárni eredményeket tőlük” – magyaráz.
Ebben a stílusban zajlik a beszélgetés közel fél órán keresztül: érzékelem, hogy úgy beszél a minisztersége utolsó óráit töltő Tánczos Barna, mint akinek nincs már veszítenivalója. Visszaemlékszik egy olyan periódusra, amikor majdnem minden hónapban címlapra került valamilyen témában: vagy a medvékkel, vagy gyárak robbantak fel egyik a másik után, vagy kitört a himnuszéneklési botrány, vagy az volt a téma, hogy Tusványoson miért tapsolt Orbán Viktornak. A hokimezek például a himnuszéneklési botrány után kerültek fel a miniszteri iroda falára – a 2022-es ljubljanai hokivébén a magyar és a zömében székely romániai válogatott mérkőzése után a két csapat a szurkolótáborral együtt énekelte el a magyar és a székely himnuszt, s hát a helyszínen – e sorok írója mellett – Tánczos Barna is ott volt, s a románok hangzatos botrányt kreáltak abból, hogy bukaresti miniszterként vajon ő is énekelte-e a himnuszokat. „Ekkor felmérgelődtem, utána még jobban énekeltem a himnuszt, legyen, mit írjatok” – nevet.
A megsértődött Iohannis
„Iohannis megszidott, hogy Tusványoson miért tapsoltam, mondta, akik tapsoltak, mondjanak le. Nem mondtam le, azóta nem is beszél velem. Küldtem neki SMS-t a tegnap, nem válaszolt. Pedig azelőtt mentünk akciókra együtt meg mindenfélékre. Felhúzta az orrát. Mondjuk attól mi még jól megvagyunk, nem esünk attól kétségbe, hogy haragszik ránk Iohannis, de... Kinyomtak. Kinyomtak” – érünk át hirtelen az RMDSZ-nek a kormányból való kilépése témájára. Rákérdezek: Orbán Viktor miatt? „Sok minden összegyűlt szerintem, de ez is benne van” – állapítja meg. Leszállópályán van most Magyarország, és az nekünk nem jó, teszi hozzá.
A legfontosabb eredmény? „Hogy megállítottam az erdős impeachment-et, hogy visszahoztuk a legmélyebb pontról. (Tánczos Barna minisztersége idején a környezetvédelem területén összesen 11, az Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési eljárást zártak le az ország számára kedvezően – szerk. megj.) Olyan rövid idő alatt küldtek volna bíróságra, amit nem csináltak meg soha egyetlen tagállammal sem. Nagyon rossz volt az imidzsünk Brüsszelben. Két évbe telt, amíg végre azt mondta az uniós biztos, hogy i see real progress, hogy valódi haladást lát. Abban, hogy az eljárást megállítottuk, nagy segítség volt Iohannis, Ciucă és a szolgálatok, mert elhívták Sinkevičiust Bukarestbe (Virginijus Sinkevičius az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosa – szerk. megj.). Én hívtam két éven keresztül, de nem jött. Ez 2022 májusában volt, akkor adott még hat hónapot decemberig. Addig bevállaltunk egy csomó dolgot. Lehetetleneket, de megcsináltuk. Egy adott pillanatban annyi beszámolót küldtünk Brüsszelbe, hogy nem tudták feldolgozni, bedobták a törülközőt.”
A távozó miniszter aggódik viszont, hogy az új erdőgazdálkodási törvény előkészítésére nem volt elég idő, és sok lesz benne a hiba. A betétdíjas rendszer viszont sikertörténet lehet, ennek előkészítésében Ráduly Róbert Kálmán (Csíkszereda korábbi polgármestere – szerk. megj.) nevét említi, akit tanácsosként hívott magához, s aki a fővárosba leérve „hamar rendet csinált”, felkészült, alapos munkát végzett. „Nem megvezethető és nem megvásárolható, nagyon jó döntés volt, hogy idehoztam, bízom benne, hogy ő ott marad a program felügyelőbizottságában” – jellemzi Rádulyt Tánczos.
„Gazemberség” szemétügyben
Minisztersége első hónapjaiban nem tudatosult, hogy „mekkora gazemberség” folyik a szemétügyben, hogy hordják be tonnaszámra a hulladékot az országba. Azt a témát éppen Berceanu göngyölítette fel, ő hozta fel országos témaként, a minisztériumnak gyorsan reagálni kellett, és ez sikerült is: ma már egy informatikai program segítségével követve és felügyelve van minden szállítmány, ami beérkezik az országba, s kizárólag újrahasznosítási kapacitással rendelkező cégekhez mehet a szemét, és látszik is, hogy sokkal kevesebb jön be. „Ami negatívum, hogy szét van még mindig cincálva a hulladékgazdálkodási szabályozás, s nem tudtam összeszedni egy helyre, ehhez nagyon erős politikai háttér kellene, ami nem volt meg.” A medvekérdésben említi Táncos a kilövési kvóták engedélyezésének elrendelését, amit épp aznap küldött el a Román Akadémiához – azóta kiderült, hogy az akadémiai testület ezt hiányosnak értékelte, és visszaküldte a rendelkezést a minisztériumhoz, pedig Tánczos akkor úgy gondolta, hogy ezt már nem fogják tudni megtorpedózni – de ebben tévedett. Történelmi mérföldkő lesz, ha a Környezetvédelmi Alap eléri idén a 200 ezer régi személyautó kivonását a forgalomból a roncsautóprogram keretében, 60-70 ezernél vették át Tánczosék a témát, de szükség lesz a búcsúzó tárcavezető szerint a másik oldalon az egyensúly érdekében a régebbi, szennyezőbb járművek pluszadózására is, ezt a politikai döntést még senki nem merte bevállalni. A napelemes program is jól alakult végül, az első, 2021-es negatív tapasztalatok után. „Azt sajnos a mi államtitkárunk tolta el, az informatikai rendszer nem vált be. A székébe is került, azt nem lehet, hogy informatikus vagy, s mégis hagyod, hogy megtörténjenek a problémák” – céloz Tánczos Fülöp Lóránd Árpádra, akit a kudarc után tavaly februárban eltávolítottak a Környezetvédelmi Alap éléről, igaz, ezután decemberig a Környezetvédelmi Ügynökséget vezethette, de menesztették.
Elfogyott a csapat és a motiváció
És mi a legnagyobb negatívum? „Elfogyott a csapatom. Nehéz Bukarestbe embereket hozni, a jó emberek jó pénzért dolgoznak már otthon. Csapat nélkül pedig rettenetesen nehéz, szinte minden területen a legapróbb részletekig ismernem kellett a jogszabályi hátteret, a piaci helyzetet, az érdekeket. Szép Róbert (államtitkár, a Vadászati és Hegyvidéki Erőforrások Kutató és Fejlesztő Intézetének igazgatója és egyben vezető kutatója – szerk. megj.) nagyon ügyes volt, ő jól teljesített, de volt hulladékügyben két kollégám, akik nem bírták a bukaresti kiképzést, egy év után hazamentek. De most, ha folytatni kellett volna, nulláról kellett volna újraépíteni a kabinetet, mert azt a három-négy jó embert, aki itt volt, beültettem különböző kulcspozíciókba. Hogy magasan volt-e a mérce? A visszajelzések azt mondják, hogy igen. A hosszú mandátum is előnyömre volt, ez a két és fél év arra elég volt, hogy bebizonyítsuk, hogy a magyarok nem szórakozni járnak Bukarestbe.”
Nem távozik rossz szájízzel, mert a legutóbbi hetek felkészítették erre a végkifejletre, „hosszú és kimerítő volt ez a politikai cirkusz”.
„Ha maradtunk volna, nagyon nehéz lett volna ismét energiát és motivációt keríteni a folytatáshoz”
– hangzik a talán meglepőnek tűnő konklúzió.
„Otthon rosszul mennek a dolgok”
Tervek a jövőre? Még nem konkretizálódtak. „Több időm lesz a családra. Nagyon nehéz volt nekik, ők érezték meg leginkább ezt a periódust, de pótoljuk, amit lehet.
De maradok a közéletben, meglátjuk, hogy Bukarestben-e vagy otthon. Mind a kettőre van pró és kontra érv is. Otthon rosszul mennek sajnos a dolgok, s a véleményem nem változott meg 2019 óta, amikor azt mondtam, hogy váltani kell, más elnök kell a megyében”
– fogalmaz a Hargita megyei szenátor.
A háznagyi irodából távozva irány a plénum: kezdődik a politikai cirkusz. Több órán át tartanak a néha kabaréba illő felszólalások, a bizalmi szavazás procedúrája. Késő délután van már, mire visszakerülünk a minisztériumba. Ezek tényleg az utolsó pillanatok már miniszterként, Tánczos aláírja az átadási jegyzőkönyvet. Az utolsó percek sem lehetnek azonban nyugodtak, telefonon, személyesen is érkezik a kérés, hogy valamit még alá kéne írni. Visszautasítja. „Ilyesmit már nem írok alá” – jelenti ki.
Ölelések, fotózkodások után tud távozni csak az irodából és az épületből. A hokis mezek a falról már eltűntek.
A szolgálati autóban a szolgálati lakás felé araszolunk a bukaresti dugóban, néha hajmeresztő manőverekkel. Van idő végre üzeneteket olvasni. Vannak köztük „rajongói” levelek sajnálkozó, gratuláló ismeretlenektől. Az egyik hölgykollégától érkezett, hosszú üzenet különösen megható: azt mondja, soha nem dolgozott még együtt ilyen remek miniszterrel, pedig azért már jó néhányat kiszolgált az idők folyamán. Aztán a slusszpoén: válaszol Iohannis. Az üzenetet nem fűzi bő lére, ahogy tőle megszokhattuk. De nem válnak el „rossz szájízzel” egymástól.
Tánczos büszkén, szinte örömmel mutatja az üzenetet, láthatóan sokat jelent számára. Félszeg mosollyal hátradől: ezzel tényleg lezárul egy korszak.
A cikk először a Heti Hírmondó hetilap 2023. június 23–29-ei számában jelent meg.
